#Stargate25

Így utólag visszagondolva, a Stargate mozifilm egy klasszikus, 90-es évekbeli klisé. Számtalan hasonlót láttunk akkoriban, akár űrlényekkel, akár más ellenséggel. Egy popcorn scifi, ami a mozipénztáraknál mégis tisztességesen teljesített, hiszen a költségvetésének közel négyszeresét keresték rajta. Pedig az út finoman szólva is rögös volt.

Roland Emmerich és Dean Devlin a 90-es évek elején találkoztak. A Csillagkapu a második közös projektjük volt. Az egyiptomi mitológia és az űrlények ötvözésének ötlete Emmerichtől származik. Devlin pedig, nagy scifi rajongóként, azonnal beleszeretett a dologba. Így alakult, hogy a forgatókönyvet közösen jegyezték, míg a rendezést Emmerich, a produceri munkákat pedig Devlin vitte.

A finanszírozás

A párosnak komoly köveket kellett megmozgatnia, hogy az 55 millió dolláros költségvetést összeszedjék, hiszen a film látványvilága megkövetelte a befektetést. A pénz végül több forrásból összejött, de egy jelentős probléma még mindig volt. Mivel nem állt mögöttük egyik nagy stúdió sem, nem volt, aki a nemzetközi piacon forgalmazza a filmet. Így került képbe az MGM, akkor még csak forgalmazóként.

Viszont ők sem hittek a sikerben, ezért Devlinék komoly marketingbe kezdtek. Egy éven keresztül járták a különböző scifi találkozókat, ahol eleinte nem fogadta őket lelkesen a potenciális közönség. A jég viszont többnyire megtört, amikor látták, hogy a készítők milyen komoly munkát fektetnek a projektbe.

Külön érdekesség, hogy a Stargate volt az első mozifilm, aminek hivatalos weblapot készítettek.

A premier 1994 október 28-án valósult meg, az eredmény pedig mindenkit meglepett. A film első helyen nyitott a pénztáraknál, és összesen 196 millió dollárt kaszált, ami akkoriban elég jónak számított. Az addigi legnagyobb őszi bevételt szedte össze, éves szinten pedig a top20-ban végzett, egy igen erős mezőnyben.

A produkció mögött álló legnagyobb befektető, a Carolco Pictures viszont más projektek miatt a csőd szélére került, és arra kényszerült, hogy több tulajdonjogát is eladja az MGM-nek. Így került az MGM-hez többek között a Stargate is.

A forgatás

A készítők joggal gondolták, hogy megfogták az isten lábát (hehe), ám az MGM-nek más tervei voltak, a többit pedig már tudjuk. Emmerich és Devlin viszont újabb érdekes részleteket árult el az elmúlt napokban a forgatáson tapasztalt nehézségekről.

Kurt Russel először el sem akarta vállalni a szerepet, mert pocséknak tartotta a forgatókönyvet. Végül Devlinék hajlandók voltak 7 millió dollárt fizetni neki, amire sokan felkapták a fejüket, olyan nagy összegnek számított akkoriban. A csattanó az volt, amikor a szerződéskötés után kiderült, hogy Russel rossz forgatókönyvet kapott. A többszörösen átírt verzióról már Russel is pozitívan nyilatkozott.

James Spader viszont a végleges változattal sem volt megelégedve. Az egyik forgatási napon addig nem volt hajlandó kijönni a lakókocsijából, amíg az aznapi jeleneteket át nem írták. Russel végül azzal ordította le a fejét, hogy persze, hogy gyengék a párbeszédek. Ezért fizetnek nekik több millió dollárt. Ha jók lennének, akkor ingyen csinálnák.

A készítők szerint egyik színész sem értette igazán, hogy mit is akarnak összehozni, és csak a forgatás második felében esett le nekik a tantusz. A kész filmre viszont már mindketten büszkék voltak.

A főellenséggel sem volt minden rendben, ugyanis a Ra-t alakító Jaye Davidson komoly alkohol- és drogproblémákkal küzdött a forgatás idején. Arra sem volt képes, hogy azt a kevés szöveget megjegyezze, amit a karakterének írtak. Ráadásul a személyi asszisztense a forgatás második napján lelépett Davidson összes pénzével és drogjával, amitől a színész hisztérikus rohamokat kapott.

Külön érdekesség, hogy Davidson karaktere a forgatás kezdetén még ember volt, aki ugyan uralkodott a többieken, de önmaga az idegeneket szolgálta. Aztán egy nap a két író rájött, hogy mégis csak jobb lenne, ha Ra földönkívüli lenne. Az eltorzított hangot és a világító szemet utólag adták hozzá a felvételekhez, hogy még félelmetesebbé tegyék a karaktert. A színészt viszont csak a film premierje előtt értesítették erről, aki akkor már józanon köszönetet mondott nekik, mert addig azt hitte, hogy az összes jelenetét ki fogják majd vágni.

Ezek után csoda, hogy az egész film nem lett óriási bukta. Mindenesetre nem biztos, hogy az MGM rosszul döntött azzal, hogy a trilógia folytatása helyett a TV képernyőre vitte a történetet.

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.